Megfogadtam, hogy ha nincs miről írnom, nem is fogok bejegyzéseket szerkesztgetni. Ki olvasna szívesen a semmiről, most őszintén?

Az utóbbi pár napban meg tényleg nem történt velem semmi egetrengető. Sokszor még ki se mozdultam a lakásból, mert a tegnapi órára készültem nonstop. Kívéve amikor nem.

Rendben, szerdán feljött hozzám T., hogy együtt tölthessük az estét. Csináltam is finom vacsit. Sült kacsacomb, krumplipüré és saláta. Békésen vacsoráztunk este 9 körül, amikor is megszólalt az épületben a tűzjelző. Fülsüketítő szirénázás, a ház elszívó berendezésének a zúgása, és pár meglepődött kiabálás valamelyik szintről. Konkrétan megállt a villa a kezünkben, és nagy szemekkel bámultunk egymásra. Tűz lenne? Na és vajon hol? Mi a 8. emeleten vagyunk, a ház meg 9 szintes. Akkor csak alattunk lehet valahol. Lejutunk egyáltalán? Csupa bíztató gondolat. Már beköltözésem során is volt pár tűzriadó mert új épület, tesztelni kell a rendszert. Ez most más volt, nem próbariadó. A vérnyomásom egyből az egekbe szökött, a szívem majd’ kiugrott a helyéről. Az ijedtségem ellenére – bevallom őszintén – lelkesedéssel vegyülő izgalmat is éreztem. Elég bolond katasztrófaturista hírében állok. Végre történik valami izgalmas a nyomorúságos kis hétköznapjaimban. Egy új élménnyel gazdagodom, amit majd mesélhetek a jövőben a gyerekeimnek. Elmondhatom magamról, igen, jóanyátok már látott tűzesetet. Elég szadistának tűnhet, és az is tudom. Hisz aki már átélt tényleg ilyet, annak korántsem esik jól, hogy ilyeneket mesélhet. Na mindegy.. Fura vagyok.

Szóval miután felébredtünk a sokkból, megfogtuk a cuccunkat és indultunk is le. A folyosón szembejött velem az egyik másik lakó, de ő elég lazának bizonyult. Kilépett egy lépést a lakásból, körülnézett, majd visszament a lakásba. Jól tolod haver! A liftek közül egyik se működött, tűz esetén ezeket amúgy is tilos használni! Indultunk le a lépcsőházban. Valami idióta barom állat ott is elkezdett kiabálni, komolyan megijedtem. Lent szembe találkoztunk az egyik biztonságiőrrel aki futott fel a lépcsőn, kérdeztük, mi a jó franc van? „Ő nem tudja, most megy körülnézni” Remek!

Ennyi embert még életemben nem láttam egyszerre a házból egyébként. Már kezdtem pedig azt hinni, csak én lakom itt. T.-vel körbejártuk az épületet, nem e látunk füstöt, de semmi. Közben a tűzoltók is megjöttek. A sziréna pedig elcsöndesedett.

Jó rendben nincs füst, deee mondom a másik oldalt innen nem látjuk! Irány a kerthelyiség, onnan is nézzünk körül. A lift még amúgy se működik, a 8.-ra én meg nem fogok felsétálni. Kertből se lehetett látni semmit. Óóó, jó, ez csak vaklárma volt. Ismét találkoztunk a biztonságiőrrel, azt mondta nincs gond, csak valami meghibásodott. Azért kellően rám hozták a frászt a drágák.

Miután visszamentünk a lakásba, még vagy két óráig zakatolt a szívem, nem bírtam lehiggadni. Azért izgi volt, csak az a sziréna ne lenne ilyen vészjósló.

Csütörtökön egész nap gőzerővel tanultam, próbáltam mindent befejezni a délutáni órákra. Úgy éreztem teljesen el vagyok maradva, ezért inkább ráírtam osztálytársaimra. Mindig ezt csinálom ha le vagyok maradva. Rájuk írok, hogy megnyugtassanak, ők se tartanak sehol. Végül kiderült, nem is vagyok elmaradva, és az anyagok se lettek olyan rosszak, mint amire számítottam. Az osztályban viszont 9 emberből 4-en betegek voltunk. Nagyon remélem nem kaptam el valakitől, és nem leszek megint beteg, mert nekem ez már a vége. Most már csak náthás vagyok, és kicsit köhögök. Nem áll fenn a veszély, hogy esetleg a ravatalozóban kötnék ki. Halleluja!

A mai napot ünnepélyes keretek között töltöm; semmit se csinálok! Reggel is addig aludtam ameddig akartam és borzasztóan jól esett. Egy valami árnyékolja talán be az örömömet. Takarítanom kéne.

Ki megy egyébként a glamour napokra? Biztos hatalmas sorok lesznek/vannak, ennek ellenére idén bevállalom ezt az apró negatívumot. Holnap délutántól megtaláltok az aréna plázában. Juhééé! Vásárlás után pedig – mint aki jól végezte dolgát – T.-vel beülünk egy filmre a VIP moziban, ahol jól becsiccsentek a pezsgőtől és bekajálok szendvicsekből sütikből és popcornból. Nem is tudnék jobb levezetést találni vásárlás utánra. Egyébként az Idegpályát nézzük, amire már hónapok óta nagyon kíváncsi vagyok. Egy valamitől félek a filmet illetően, a szerelmi száltól. Mi a jó büdös francért kell minden tetves filmbe rakni szerelmi szálat?! Annyira rühellem. Nagyon nagyon ritkán viselem el az ilyeneket filmekben és könyvekben. Szeretem a romantikát de azokat magam akarom megélni, nem pedig egy kitalált forgatókönyv által bemutatott szarra csorgatni a nyálamat. Arról nem is beszélve, hogy az ilyenek miatt lesznek irreális elvárásaink a férfiakkal szemben.